Free Homepage Translation

2010. július 14., szerda

Hirtelen szívhalál /Sudden Cardiac Death/ I.

Bevezetés
A hirtelen szívhalál valamilyen cardialis ok következtében rendkívül rövid idő alatt /általában az első tünetek jelentkezését követően 1 órán belül/ a beteg halálát okozza, függetlenül attól hogy a páciensnek volt-e ismert  ,vagy ismeretlen szívbetegsége. Fontos kritérium még, hogy semmiképp sem állt fennt terminális állapot. Legtöbb esetben az SCD arrhytmiákhoz köthető.Hozzávetőlegesen a szív eredetű halálozás mintegy feléért a hirten szívhalál okolható. Sok beteg kórtörténetében a szívbetegség első megnyilvánulási formája.

Az SCD kórélettana
A leggyakrabban malignus kamrai tachyarrhytmiák /VF, VT/ állnak a keringésleállás hátterében. Defibrillálással ezek a ritmuszavarok megszüntethetők, így a minél hamarabb ledott shock nagyban javítja az SCD mortalitását. Ezért a fő terápiás irányvonal a magas rizikójú betegeknél az ICD beültetése.

Több folyamat is rész vesz a VF és VT kialakulásában, különböző feltételek mellett. Befolyásoló tényező lehet a vegetatív idegrendszer, szöveti szinten arrhytmiát indukálhat pl.: reentry mechanizmus, kóros automácia, sejt szinten pl.: triggerelt aktivitás, subcelluláris szinten pedig az ioncsatornák kóros működése.

A dokumentált SCD események 20-30%-ában  az elsőként észlelt ritmus PEA, vagy asystolia volt. Gyakran nehéz eldönten, hogy mi is volt valójában az első ritmuszavar, hiszen tartósan fennálló VF/VT következménye is lehet a nem sokkolandó ritmuszavar. Más esetekben azonban, amelyek jóval ritkábbak, az iniciális bradyarrhytmia következményeként fellépő myocardialis ischemia is provokálhat "secunder" VF/VT-t.

A legtöbb esetben  az SCD-n átesett betegeknek struktúrális szívbetegsége van. /A leggyakrabban  myocardialis infarctus, és post MI remodelling./ Fokozott veszélynek vannak kitéve azok a páciensek, akiknél szívinfarktusok után kamrai extrasystolék jelentkeznek. Fokozott kockázatot a polymorf, R on T és a futamokban /Salve/ jelentkező ES-ek jelentenek. 
A hypertrophias és a dilatativ cardiomyopathia is fokozott SCD rizikót jelent. A különböző szívbillentyű rendellenességek, mint pl.: aorta stenosis szintén növelik a hirtelen szívhalál kockázatát.
Olyan betegen akinek nincs struktúrális szívbetegsége, ritkábban fordul elő SCD, ezek a keringésleállások leggyakrabban valamilyen örökletes arrhytmia syndromához köthető. 

Bár sok beteg él anatómiai és funkcionális szívbetegséggel, és ez predisponáló tényező a kamrai ritmuszavarokra, mégis csak kis hányaduknál lép fel hirtelen szívhalál. Ezért fel kell mérni, hogy mely páciensek vannak igazi veszélynek kitéve. A legerősebb ismert prediktora az SCD-nek a bármely okból szignifikánsan csökkent bal kamra funkció. Ha ehhez még egyéb provokáló tényezők csatlakoznak, mint pl.: regionalis ischemia, hypoxia, acidosis, fokozott falfeszülés, gyógyszerek, metabolikus zavarok, egyértelműen a hirtelen szívhalál veszélye fenyeget.  

Előfordulása
Az Egyesült Államokban körülbelül 325.000 SCD-s eset fordul elő évente /a felnőtt lakosság 0,1-0,2 %-a/, Magyarországon ez a szám 25500 fő/év.

Mortalitás/Morbiditás
A fennt leírt 325.000 betegből, tőbb mint 300.000 életét veszti minden évben. A keringésleállások mintegy 40%-ánál nincs szemtanúja a collapsusnak, így ezek a páciensek az esetek döntő többségében menthetetlenek.

Nem
A férfi:nő arány 3:1.
A legújabb bizonyítékok azt sugallják hogy a nemi különbségek befolyásolják az SCD előfordulását. Megfigyelési adatok arra tényre támaszkodnak hogy a férfiakra jellemző plakk ruptúra sokkal inkább provokál SCD-t, mint az inkább nőkre jellemző plakk eróziók. 

Életkor 
A hirtelen szívhalál előfordulásának esélye az életkor előrehaladtával nő, a koszorúér betegségekéhez hasonlóan itt is a 45-75 év közötti korcsoport a leginkább veszélyeztetett. 

A hirtelen szívhalál okai:
1. Acut coronaria syndroma
2. Dilatatív cardiomyopathia
3. Hypertrophias obstruktív cardiomyopathia
4. Arrhytmogen jobb kamra dysplasia
5. Aorta stenosis, mitralis stenosis, mitralis prolapsus
6. Congenitalis szívbetegségek (Fallot tetralogia, Eisenmenger syndroma, Ebsteim anomalia stb.)
7. Hosszú QT syndroma
8. Rövid QT syndroma
9. WPW syndroma
10. Brugada syndroma  

Anamnesis
A beteg anamnesise és a klinikai tünetek utalhatnak az SCD etiológiájára. Például: Egy idős beteg szorító jellegű mellkasi fájdalomra panaszkodik, majd még a mentők kiérkezése előtte eszméletét veszti. A mentőegység az EKG monitoron VF észlel. Ez acut coronaria syndroma gyanúját veti fel.
Egy másik példa: 25 éves nőbeteg bevásárlás közben hirtelen összesett. A kiérkező mentőegység itt is VF-ot észlel. Az időközben helyszínre érkező családtagok elmondják, hogy az édesapja is hasonló körülmények között fiatalon halt meg. Itt is felvetődik az SCD, viszont más etiologiával mint az előbb. /pl.: valamilyen örökletes arrhytmia syndroma/
A legfontosabb rizikófaktorok: 
  • ISZB: Előző szívleállás, syncope,  előzetes AMI (különösen 6 hónapon belül), ejectios frakció 35-30 % alatt, anamnesisben 10/min több VES, non sustained VT.
  • Dilatatív cardiomyopathia: Előző szívleállás, ejectios frakció 35-30 % alatt, syncope, inotrop gyógyszerek
  • Hypertrophias cardiomyopathia:Előző szívleállás, syncope, SCD a családban, palpitatio, szívelégtelenség tünetei, többségük tünetmentes
  • Szívbillentyű betegség: Billentyűcsere 6 hónapon belül, syncope, az anamnesisben gyakori kamrai ectopia, nem korrigált aorta stenosis, mitralis stenosis súlyos tünetekkel
  • Hosszú QT syndroma: a családi anamnesisben hosszú QT sy., vagy SCD, QT ídőt megnyújtó gyógyszerek, kétoldali süketség
  • WPW syndroma: Pitvar fibrillációval vagy pitvari flatternal nagyon gyors kamrai frekvencia alakulhat ki, ami átmehet VF-ba.
Fizikális vizsgálat
A fizikáli vizsgálat feltárhat bizonyos rendellenességeket (pl: aorta stenosis), vagy legalább is a gyanút felvetheti, de sok esetben teljesen negatív a vizsgálati eredmény.   
Cardiac arrest score:
A következő skálát Thompson és McCullogh fejlesztette ki, a postresuscitatios fázisban ezzel előrejelezhető a túlélés és a neurológiai károsodás esélye.




Azoknak a betegeknek akik 3 pontot kaptak 89% esélyük van a neurológia felépüléshez, és 82% az esélyük a túléléshez. 
0,1,2 pontszám esetén a súlyos anoxiás encephalopathia valószínűsége nagy, így prognózis rossz.


Terápia
A mindenkor érvénye újraélesztési protokoll szerint.


A teljes cikk is itt olvasható eredeti nyelven.
to be continued...

Add a Twitter-hezAdd a Facebook-hozAdd a StartlaphozAdd az iWiW-hezAdd a Google Reader-hez





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts with Thumbnails