Free Homepage Translation

2010. november 6., szombat

Mi lesz veletek lányok?

"...az esetkocsik három fővel vonulnak: mentőtiszt, ápoló és gépkocsivezető. Az egyik legnagyobb változtatás ezen a téren lenne, ez a mentőegység ebben a formában megszűnne, helyét egy mentőtisztből és megkülönböztetett jármű vezetésére jogosult ápoló(szakápoló) venné át. Tehát az esetkocsik két fővel teljesítetnének szolgálatot, ezzel a feladatok nagy résztét el tudnák látni. Újraélesztésnél segélykocsiként vagy egy magasabb szintű MOK egység, vagy egy KIM egység tudna a helyszínre menni." Dr. Kunetz Zsombor - Az Országos Mentőszolgálat átalakítása

mentok.hu
Először ezt az elképzelést kb. 2-3 éve hallottam még a főiskolán. Göndöcs Zsigmond az akkori főigazgató tartott előadást " A mentőtisztek jövője" vagy valami hasonló címmel. Hogy is fogalmazzam..., nem aratott nagy sikert, főleg a nő nemű hallgatók között. Ugyanis ezen elképzelés alapján a mentőtisztnek kell majd megfogni a hordágy másik oldalát. Jelenleg a nők esetében ez törvénybe ütközik, de mint oly sok minden manapság, ez könnyen változhat. Kíváncsi vagyok mit szól ehhez Mátrai István főigazgató, a szakszervezet és maguk az érintett dolgozók. Milyen támogatottsága lehet ennek az elképzelésnek?

Aki egyetért Kunetz Zsombor szakmai programjával nyomja meg a Tetszik gombot!
Add a Twitter-hezAdd a Facebook-hozAdd a StartlaphozAdd az iWiW-hezAdd a Google Reader-hez

1 megjegyzés:

  1. Ugyanebben a programban van szó arról, hogy a szigorló orvostanhallgatók mentőtiszt III-ként történő alkalmazásának is véget vetne :S .

    VálaszTörlés

Related Posts with Thumbnails