Free Homepage Translation

2010. augusztus 26., csütörtök

Vízen és szárazföldön mentenek – megújul a Magyar Vöröskereszt

Három mentőautóval és két vízi járművel újraindítja mentőszolgálatát a Magyar Vöröskereszt – közölte Habsburg György, a szervezet elnöke csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatón.


Az Európa Mentőszolgálattal karöltve újraindult, de az Országos Mentőszolgálat irányítása alatt végzett szolgáltatást öt hónap próbaidővel kezdik meg, de a vöröskereszt szeretné elérni, hogy 2011-től normatív támogatást kapjanak a működtetésre a központi költségvetésből – mondta Solymos Erik, a Magyar Vöröskereszt főigazgatója.

Az eset- és rohamkocsik üzemeltetése autónként kétmillió forintos költséget jelent. Habsburg György beszámolt arról is, hogy az Egyesült Államok Fejlesztési Hivatalától (USAID) kapott 50 ezer dolláros árvízi adományból két mentőcsónakot vásárolt a szervezet. Az elnök elmondta, hogy a vöröskereszt árvízi segélyszámláján nagyjából egymilliárd forint gyűlt össze.

Eleni Tsakopoulos Kounalakis, az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövete a sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy a tavaszi, nyári árvizek után természetes volt a magyaroknak adott segítségnyújtás. Mint mondta, az Egyesült Államok minden évben körülbelül egymilliárd dollárt szán humanitárius segítésre világszerte.

(MTI)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts with Thumbnails